A híres Cadwell Park-i ugrató: ahol gyorsasági motorok repülnek.

A tavalyi (2013) Brit Superbike bajnokság Cadwell park-i futamán készült az alábbi összeállítás, reflektorfényben a gyorsasági versenypályák leghíresebb ugratójával és a mini bukóterekkel. A pályán elérhető nagy tempó mellett annyira nincs hely kifutni, hogy tuti a gumifalban köt ki, ha hibázik a pilóta. A fal persze puha, de a jelenség akkor is hátborzongató:
(javasolt a HD-ban való, teljes képernyős megtekintés)

Azt figyeltem, mit csinálnak a versenyzők amikor a hátsó kerék elemelkedik a talajtól. Nagyjából semmit, nem kuplungolnak, nem adnak gázt és nem motorfékeznek a levegőben, csak stabilizáló gázon repkednek. A lassított felvételeken látni igazán -amikor az első után már nem ér hozzá a hátsó kerék sem a pályához- ahogy tehermentesül a blokk, felgyorsul egy kicsit a hátsó kerék, aztán megfeszül lánc és visszalassul szépen, de nem áll meg a forgás. Aztán landoláskor már keményen húzzák neki tovább. Kétségtelen, hogy nagyon látványos az ugratás, viszont ezzel kb. 2 tizedmásodpercet veszít a pilóta, mert a levegőben csak lelassul a motor és további energia vész el, amikor a gumi becsapódik az aszfaltba és masszívan odatapad. Arról nem is beszélve, hogy a landoláskor komoly vibráció lép fel az első keréknél aminek következtében a féktárcsára rá-rá nyomódik a fékbetét, további lassulást érve el ezzel.

How-and-why-cadwell

Ámbár az is időveszteség, ha nem teli gázon megy fel az emelkedőn a versenyző és ily módon nem ugrat, de egy kicsit még mindig jobban jár ezzel a megoldással, a köridő szempontjából. Aztán persze, hogy ki melyik technikát választja, az eltérő stílusonként és motormárkánként, ami komolyan megnehezíti a versenyzést, amikor közel vannak egymáshoz a pilóták, hiszen figyelni kell a másikra, ha az esetleg ugrat (és közben lassul) nehogy összeakadjanak.

Ha nem esik az eső, baromi látványos Cadwell Park-i futam vár ránk, nézőkre, idén is.

blog comments powered by Disqus