MotoGP ┇ Szombat – hírek, nyilatkozatok, szabadedzések és időmérő:

  • Márquez nyerte a 3. szabadedzést körrekorddal(!), majd az időmérőn (Q2) képes volt még faragni a legjobbjából, így 1 nap alatt két rekordot(!!) produkált. Nem is érdemes szavakat keresni rá, hogy milyen jó a srác, beszéljen helyettem ez a videó.
  • A 4. edzést Lorenzo vitte, viszont ahogy az a képen is látható a köridők ekkor elmaradtak az eddigi legjobbaktól mert ez a tréning teljesen tét nélküli volt. Az első 3 szabadedzés összesített eredményei alapján már kiderült melyik 10 pilóta került be a Q2-be, így nem kockáztattak nagyot a versenyzők. Azt is meg kell jegyezni azonban, hogy az időmérőn Lorenzo sokat küszködött Yamahájával. A hírek szerint a hátsó fék nem működött rendesen, először próbálták megjavítani de aztán inkább a tartalék motorján fejezte be a Q2-t, majd 3,5 tizedmásodperccel lemaradva a második helyen.
    Lorenzo egyébként elég lazán és hideg fejjel kezeli a nehéz helyzetet, így nyilatkozott: “Teljesen jól érzem magam. Nincs rajtam nyomás, mert nincs mit veszítenem. A második  hely a bajnokságban már megvan, szóval már csak annyit tehetek, hogy megpróbálom megnyerni a versenyt aztán meglátjuk Marc hányadikként végez.”

    valencia időmérő
    (forrás: motogp.com)

    Továbbra is Marc és Jorge a leggyorsabbak, és továbbra is kicsi a különbség köztük. Ez egyre izgalmasabb 😀

  • Márquez kapta a BMW M-et, ami a legjobb kvalifikálónak jár. Kilenc rajtelsőséget és további hat első soros indulási lehetőséget kiharcolva összesen 376 pontot gyűjtött a kvalifikációs pontversenyben. Mögötte 56 ponttal lemaradva Lorenzo végzett ebben az értékelésben és Crutchlow lett a harmadik 274 ponttal. Marc jutalma egy vadi új BMW M6 Coupé.
    (kép: motogp.com)
    (kép: motogp.com)
  •  Az NGM Forward Racing, ahol most Colin Edwards versenyez, jövőre két versenyzősre csapattá bővül. Edwards marad és jön mellé Aleix Espargaro. Yamaha blokkos és FTR vázas motort fognak használni ami a MotoGP-n belüli új, “nyílt” kategória szabályai szerint indítanak majd. Nagyobb tank, több blokk egy szezonra mint egy prototípusnak, Magneti Marelli elektronika… Ez azért érdekes mert a motor amit vesznek a Yamahától majd, az egy pneumatikus szelepvezérlésű, ízig -vérig prototípus blokk. És akkor míg a prototípus Yamaha motorok 6-ot, a nyílt kategóriás Yamaha-FTR motorok, több blokkot fogyaszthatnak? Ezek szerint elképzelhető, hogy az NGM Forward Racig team a nagyobb teljesítmény a tartósság ellenében elvvel és a több üzemanyaggal több lóerőt passzíroz ki majd a Yamaha blokkból mint mondjuk a gyári Yamaha? Hmm.
    Nem sokára kiderül, mert az új motort három napig fogják tesztelni Valenciában.
    aleix-espargaro-aspar-motogp-ejerz-test-41
  • És még mindig készülnek a jobbnál-jobb videók a hétvégéről, megtekintés a MotoGP Youtube csatornáján a legutóbbi tevékenységek között.

 

blog comments powered by Disqus