Rendőrségi razzia a TISPOL akciójának keretein belül

A fokozott ellenőrzés során a fő cél a gyorshajtók kiszűrése lesz. 

A police.hu közleménye:

“A rendőrség 2014. augusztus 8. és augusztus 9. közötti időben országosan ellenőrzi a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó előírások megtartását a TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) SPEED elnevezésű európai szintű fokozott ellenőrzés keretében.

A korábbi évekhez hasonlóan a közúti balesetek fő oka a sebességtúllépés, illetve a sebesség helytelen megválasztása. A személyi sérüléssel járó balesetek mintegy harmada ilyen jogsértés miatt következik be. Az ellenőrzés célja a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrése által a közlekedésbiztonsági helyzet érzékelhető javítása, a közlekedők biztonságának szavatolása. Ennek érdekében a rendőrök hitelesített sebességmérő berendezés alkalmazásával ellenőrzik a közlekedőket.”

Megpróbáltam utánanézni, hogy az akció csak Magyarországon, vagy esetleg más országokban is fut-e majd, mert arra voltam kíváncsi, hogy a szomszédos országokban is kell-e fokozottan ügyelni a sebességbetartásra. Az derült ki, hogy a TISPOL 2014 augusztusában, egész európára kiterjedő akciót nem 8-án és 9-én tervez, hanem 18-24-én. Azt nem tudom, hogy csak mi különcködünk, vagy esetleg a 28 érintett ország közül más is eltér-e majd a tervtől.

Mindenesetre egy rövid, 2 napos razziával mi is jobban járunk és a rendőrségi büdzsé is. Viszont ez alatt a 2 nap alatt extra odafigyeléssel ügyelj Te is a sebességre!

traffipax

Forrás: police.hutispol.org

blog comments powered by Disqus