Tudod mennyivel lehet menni ennél a táblánál?

Egyáltalán tudtad, hogy a hatálya alatt van sebességkorlátozás? És, hogy mennyi a büntetés ha átléped? A szóban forgó KRESZ tábla az alábbi képen látható A-021 kódnevű, de csak “gyermekek” névre hallgató jelzés. Feladata, hogy veszélyre, -konkrétan- az úton átjárókelő gyerekere hívja fel a figyelmet iskolák és óvodák környékén.

gyerekek(2)

Azonban 2013 óta nem csak körültekintésre buzdít. Ha van kiegészítő táblája amin távolságot jelölnek, akkor 30 Km/h-s sebességkorlátozás is érvényben van az ilyen táblával jelzett szakaszon, szóval csúnyán ráfázhat az aki nem lassít, de lendületből továbbhalad.

“Ha a 16. § (1) bekezdés q) pontjában meghatározott jelzőtábla (84. ábra) alatt a 97. ábra szerinti kiegészítő jelzőtábla alkalmazásával távolságot jelöltek meg, akkor az így megjelölt útszakaszon – ha a közúti jelzésekből más nem következik – legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni.” gyerekkresz

Elméletileg lakott területen ugyebár 50-nel közlekedik az ember ami azt jelenti, hogy ha a gyermekes-távolságos táblakombó után lefotóznak akkor a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet szerint 30.000 forint a büntetés. Gyakorlatilag 60-65 Km/h-val szokott közlekedni a magyar, ez esetben már 45.000 forintot kell fizetni. Még durvább esetben, például ha a fenti képen látható kanyarban valaki térdkoptatót koptatva menne át 106-tal, akkor lebukás esetén 300.000 forint lenne a bünti.

Tehát: a tábla után következő 500 méteren 30Km/h-val kell menni, ami annyit jelent, hogy 1 teljes percbe telik mire kiér az ember a sebességkorlátolt zónából. -.- Hagyjuk már. De azért a gyerekere figyeljünk oda.

blog comments powered by Disqus